Tudod, mit jelent valójában az igazi, sokszor valószerűtlennek és túlságosan giccsesnek leírt szerelem? Van bármilyen halovány vágy benned az iránt, hogy megpróbáld megérteni a régi korok által annyira dicsőített szerelmi őrlődést, vívódásokat és az elemésztő vágyakozást? Olvastál már Shakespeare szerelmi tragédiáiból vagy szonettjeiből akár egyet is?
Amennyiben legalább két kérdésre igennel válaszoltál a fentiek közül, úgy egy felejthetetlen képzeletbeli utazásra invitálnálak. Egy olyan kalandra, amely végén őszintén kijelented, hogyha piros hó is esik, idén Te akkor is nyakadba veszed Észak-Olaszországot és ellátogatsz a szerelem városába, Veronába.
Sok turistát a fényképezés, kulturális látnivalók felfedezése, egy ínycsiklandó pármai sonkában és parmezán sajtszószban tocsogó tortellini, míg másokat egy színműből kreált szerelmi történet vonz arra, hogy tiszteletüket tegyék Verona városában. Ez a reményt keltő, majd lesújtó mű pedig mi más is lehetne, ha nem a Rómeó és Júlia?
Shakespeare-nek megvolt az a képessége, hogy helyettünk, egyszerű szerelmesek helyett szavakba-nem is akármilyen szavakba – öntse a legszebb érzést a világon. Megteremtette Rómeót és Júliát Verona számára. Értéket teremtett és a történet olvasása által arra sarkallta az olvasót, hogy merüljön el ebben a szavakkal nehezen leírható, egyszerűnek nem igazán nevezhető világban. Egy olyan világban, ahol két ellenség összecsapása tiszta szeretetet szül. Ahol meghazudtolhatatlan és igazi katarzist okozó érzelmek szabadulnak el, már az első felvonás alkalmával.
Százszor felmerülhet bennünk a jogos kérdés: Vajon miért érezzük ennyire magunkénak ezt a tragikus végkifejletű történetet?
A válaszon rengeteg időm volt merengeni, amíg a Júlia erkély alatti padon pihenve a turistákat szemléltem. Tudod mit fedeztem fel? Az idáig megszokottá vált lökdösődés,türelmetlenség és hálátlanság mintha soha nem is létezett volna. Minden negatív és kegyetlen viselkedési forma szertefoszlott abban a pár pillanatban, amíg a Júlia házban tartózkodtunk.
Örömöt, reményt és tiszteletet láttam. Kíváncsi tekinteteket, reményvesztett, könnyes szemeket, a Júlia szobrot serényen simogató kezeket, szerelem lakatokat buzgón felszerelő párokat, zavart fiatal lányokat, akik alig merték bedobni Júlia postaládájába a levelüket. Végül megtették. Bátrak voltak és vártak egy válaszra.
Őket elnézve a Levelek Júliának című bájos romantikus film jutott egyből eszembe, amelyet az évek alatt már annyiszor volt szerencsém megnézni, hogy azóta is kívülről fújom a teljes forgatókönyvet. Júlia szobra, a kis postaláda, a tökéletesen kivitelezett erkély, akárcsak az előbb említett film, önmagukban nem sok jelentőséggel bírnak. Azonban kellő hittel, a szerelemre és a csodákra igazán fogékonyak számára egyet jelentenek a valóra vált álommal. Hiszen ne feledd, ami számodra csupán egy poros, túlcizellált erkély, az más számára a reményt jelentheti. Reményt arra, hogy olyan szerelmet találhasson, amelyet igazán megérdemel, olyat, amely hű tud maradni hozzá az élete végéig.
Sokunk számára nem adatik meg a mai világunkban a mindent elsöprő, óceánokat és világokat átszelő szerelem vagy párkapcsolat. Egy ilyen tragédia azonban sokunk szemét felnyithatja és rádöbbenhetünk arra, hogy mi az, ami igazán számít. Shakespeare műve minden egyes évezredben tökéletesen megállja a helyét, amíg csak világ a világ. Az általa megteremtett valódi érzelmeknek lehetetlenség ellenállni, szerelmét nem koptatja sem az idő, sem a távolság. Hiszek benne, hogy létezik ez a szerelem. Léteznie kell.
Egy szerelmet hozó szobor és az a bizonyos erkély
A Júlia ház előtt várakozva fél szemmel az órámra sandítottam, közben pedig mindkét kezemmel csak úgy kapaszkodtam a vas kerítésbe, amely Júlia ikonikus szobrától elválasztott. A jobb kisujjammal mintegy jelzésértékűen a kapuba csimpaszkodtam- hiszen már 8:15 óta itt várakoztam- és nem eresztettem addig, amíg meg nem hallottam az első „Prego” szót. Ebben a pillanatban olyan érzetem volt, mintha valami verdesne a gyomromban, az izgatottságom abszolút elérte a tetőfokát. Visszagondolva, abban a pillanatban tényleg igazán boldognak éreztem magam.
Enyhén nevetségesnek és furcsának tűnhet, de olyan megszállottság lett úrrá rajtam, amikor megpillantottam a szobrot és az erkélyt, hogy még e sorok írása közben is a hatása alatt vagyok. Fél kilenc volt, a Júlia ház pedig 9 órakor nyitott hivatalosan. Körülöttem a világ különböző pontjairól összegyűlt lelkes turisták százai várakoztak. Szerelmesek, remegő kezű idős urak egy szál vörös rózsával, édesanyák, fiatal kis kamaszok.
Az egész világ, minden korosztály és nemzetiség képviseltette magát. Büszkén, kitartóan álldogáltak egyik lábukról a másikra, még a nagy hőség ellenére is. Ebben a városban járva átértékelték az érzéseiket, megérintette őket a történelem és akár tervezték, akár nem, szerelembe estek Shakespeare híres történetével, a Rómeó és Júliával.
A nyitást követően a lelkes rajongók tömege beözönlött a kapun és első utuk természetesen a szerelmet hozó szoborhoz, majd az ikonikus erkélyhez és Júlia szobájához vezetett. Ha hiszünk a helyi szóbeszédnek és már régóta felpezsdítenénk a szerelmi életünket, úgy nem árt Júlia szépen megformált kebleire tennünk a kezünket és kívánni valami szépet.
Extra tipp a szuvenír vásárláshoz:
A souvenir shopban különböző színű és méretű Júlia szobrokat találhattok, így akár az otthonotokban is veletek lehet a szerencsehozó kis ikon. Élelmiszerek és finomságok terén pedig érdemes limoncellóval és crostata rácsos süteménnyel kedveskedni az otthoniaknak.
Az olasz életérzés receptje – végy egy csipet szikrát, adj hozzá 4 evőkanál felszabadultságot, öntsd nyakon vidámsággal, majd panírozd meg a napsütésben!
Az olaszokat elnézve kedvünk támad kiélvezni minden egyes pillanatot. Aki már járt Olaszországban, tudja, hogy miről beszélek. Nézzük meg őket alaposan! A viselkedésükből, hozzáállásukból csak úgy süt az életkedv, az öröm. Minden egyes pillanatot megélnek, nem szégyenkeznek feleslegesen. Egészen egyszerűen fogalmazva úgy döntöttek, hogy kiélvezik az életet és ebbe bizony nem fér bele a múlton rágódás, panaszkodás vagy a sokunk számára annyira ismerős aggodalom.
A Shakespeare által leírt, örökérvényű szerelem és a könnyfakasztó ragaszkodás a másik felünkhöz sok olasz számára nem tükrözi a valóságot. Az igazi, utánozhatatlan olasz világot! Nem is csoda, hiszen a macsó gigolók igazán szeretnek a parfümfelhőben úszó, gyönyörű hölgyek figyelmében fürdeni.
Ne lepődjünk meg akkor sem, ha meg akarják kérni a kezünket egy szupermarketban való vásárlás során- főleg akkor, hogyha szőke a hajunk. Hát bizony, az olasz férfiak szeretik a bájt és a szépet és nem félnek hangot adni neki. Amennyiben forró bókokra éhezünk vagy csak fogytán az önbizalmunk, látogassunk el mindenképpen a csodás Olaszországba és zsebeljünk be pár elismerő pillantást! A szerelmi tragédiát hagyjuk meg Rómeóéknak, mi pedig vegyük nyakunkba a szerelem és a pizza országát.
A túránk végén pedig döntsünk: Sikerült beleszeretnünk a spontán életstílusba és a tüzes romantikába?