Egy mágikus univerzumban: Roxfort, avagy esküvő Harry Potter módra

Az esküvők varázslatos, szemet gyönyörködtető világa minden ember szívéhez közel áll. Van, aki távolról, némán csodálja. Van, aki részese vendégként vagy menyasszonyként. Mások férjként, vőfélyként vannak jelen és ott vannak azok is, akiket annyira elkápráztatott ez a romantikus kis világ, hogy örökre a részesévé akarnak válni. Ez utóbbihoz tartozom én is, hiszen a rendezvényszervezés, azon belül pedig az esküvők álomvilága már egészen kicsi koromban megragadott. Ez a korai rajongás azóta komoly és örökre szóló szerelemmé vált.

A legtöbb házasodni kívánó pár esküvői helyszínének kiválasztásában nagy szerepe van a filmeknek. Világviszonylatban egyre növekszik az elkészített és a közönséghez eljuttatott filmek száma. Az egyre növekvő filmturizmus a világ népeinek igen jelentős számát bevonja a gyorsan változó társadalmi, gazdasági folyamatok bűvkörébe, melyek hatással vannak a különböző rendezvények tartalmára, helyszíneire, módszereire is.

A Harry Potter filmek és könyvek misztikus világa igazán inspiráló hatással van a 21.századi emberre. Amikor megnézzük a filmeket, szó szerint elámulunk. Csak csodáljuk, mennyi gyönyörű helyszín, varázsos lények, fények, tájak és színek vannak mindenhol.

Együtt izgulunk Harryvel, hogy melyik varázsló házba osztják be. Együtt fedezzük fel a Roxfort titkait, Mógus professzor ármánykodását. Részesei lehetünk ahogyan örökre szóló, erős baráti kötelékek szövődnek és együtt esünk először szerelembe. Egy szó mint száz, a varázslat mindenhol jelen van ebben a mesterien megírt könyvben és a filmben egyaránt. Így nem is csoda, hogy sok szerelmespárra annyira hatott a Harry Potter univerzuma, hogy az esküvőjükbe is bele építették, sőt,annak fő témájául is választották azt.

Egy amerikai pár még egyetem alatt ismerkedett meg és kezdett el randizni. 6 év után megkérte kedvese kezét, aki boldogan igent mondott neki. Cindy, aki lelkes Harry Potter-rajongó régóta eldöntötte, hogy az esküvőjét ilyen témájúra szeretné, és Matt, aki bár nem ismerte a Harry Pottert, eleget tett a kérésének.

Ahhoz, hogy meglegyen az autentikusság érzése, Cindy 10 hónappal az eljegyzésük után már saját gyártású dekorációs elemek készítésébe kezdett.

Ő maga tervezte a meghívókat, az ültetőkártyákat, a vendégkönyvet és egyéb apró ajándékokat a vendégek számára. Az esküt például pergamenre írták, a meghívókat a Tekergők térképe inspirálta. A dress kód szigorúan „elegáns talárviselet” volt, amelyet minden barátjuk nagyon komolyan is vett. Volt, aki még élő baglyot is hozott magával az esküvőre. A lehetőségek végtelen tárháza és a kreativitás miatt úgy gondolom, ez egy nem mindennapi, valóban igazán magával ragadó menyegző volt.

Sokunk számára nem adatik meg a tökéletes születésnap, esküvő,l ánybúcsú, szalagavató. Ezek a gyönyörű, felejthetetlen „világ szenzációk”-mint például a fent említett Harry Potteres esküvő – segíthetnek számunkra az álmodozásban, abban ,hogy merjünk kreatívak lenni. Igenis valósítsuk meg magunkat,az álmainkat, hiszen azok arra valók.

Merjünk kockáztatni és élni a lehetőségekkel! Ne söpörjünk be mindent egy szőnyeg alá, mondván, arra úgy sincs szükség, rossz ötlet. Ne feledjük, nincsenek rossz ötletek, csak kevés kreativitás és képzelőerő a tarsolyunkban!

Vélemény?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük