(Vigyázat, könnyfakasztó és nagyon élménydús beszámoló következik!)
Gyermekkor? Ami elsőként eszembe jut erről a szóról, az a feltétlen hit és az álmodozás varázslatos képessége. Sajnos a mai világban a hitet sokan alábecsülik, pedig enélkül semmire sem vagyunk képesek.
Gondolj csak bele: ha nem lebeg minden egyes nap egy nagyobb cél a lelki szemeid előtt, akkor mégis hogyan tudod megvalósítani az álmaidat és terveidet? Nagyon nehezen. Mindezt tapasztalatból írom és éppen emiatt fontosnak tartom most megosztani a saját történetemet, amely a 11. karácsonyomon vette csak igazán kezdetét.
Aki igazán ismer, az tudja, hogy mindig mérhetetlen nagy lelkesedéssel és egy jó nagy adag szentimentalitással álltam a karácsonyhoz és az ünnepi időszakhoz. Talán az a sok mikulásos, girlandos, színes fényes és romantikus film vett le annyira a lábamról már kicsi korom óta, hogy biztos voltam benne: én hiszek a Mikulásban.
Méghozzá ez a bizonyosság már egyfajta mániává erősödött az évek során, nem telt el úgy nap az évben, hogy ne a következő karácsonyon járt volna az eszem. Kisebb koromban még az ajándékok izgalma miatt voltam mindig besózva, alig bírtam kivárni, hogy a papám és a mamám, vagy éppen anyukám csöngessen a kis csengettyűvel, amely azt jelezte, hogy megérkeztek az ajándékok.
A feldíszített fa látványa és az a meghitt hangulat minden évben, egyszerűen felülmúlhatatlan és leírhatatlan érzés volt és az is a mai napig. A Télapó története és létezése pedig egyre jobban foglalkoztatott, ahogy nagyobb lettem. Míg mások elveszítették a gyermeki lelkesedésüket és már nem hittek a fehér szakállú, vidám kacajú Mikulásban, én egyre jobban tudtam, hogy létezik.
Természetesen az bennem is rögzült egy kis idő után, hogy valószínűleg nem tud majd a világ minden szegletébe ennyi ajándékot kiszállítani, de akkor is tudtam, hogy létezik és varázslat lengi körül, amerre csak jár. 16 éves koromra, amikor már mindenki csak nevetett a mikulásos filmeken és játékokon, eldöntöttem, hogy meg szeretném látogatni őt.
Az utazási szenvedélyem nagyjából ebben az időben vette kezdetét és 18 éves koromtól kezdve az első egyetemem elvégzése közben kisebb diákmunkákat vállaltam, hogy a párommal tudjak majd utazni. A mikulás már akkor a listámon volt, azon a listámon, amelyen az általam imádott helyszínek szerepelnek, ahová mindenképpen el fogok jutni. Az elhatározások és tervek először nyári kirándulásokat, görög kis szigeteket érintettek, amelyek nagy élményeket és rengeteg vidámságot csempésztek az életembe.
Mindig, amikor hazaérkeztünk egy-egy hét vagy pár nap után, úgy éreztem, sajog a szívem. Minden utazás hozzám tett és olyan élményeket tapasztalhattam meg általuk, amelyekről addig csupán csak álmodni mertem.
10 évvel később, 26 évesen pedig úgy éreztem, itt az ideje még nagyobbat álmodni és lépni: 2023 nyarán megvettem a repülőjegyünket Helsinkibe, Finnország fővárosába, majd ezt követően Helsinkiből Rovaniemibe is lefoglaltam az utazást. Olyan vidám voltam, mint eddig még soha.
Tudtam, hogy nem az általam preferált tengerparti helyszínekre és a forróságba készülök, mégis tele voltam lelkesedéssel és egyfajta izgatott várakozással. Rovaniemi, skandáltam magamban a jogi vizsgáim közepette is egész novemberben és decemberben. A hófödte birodalom és a Télapó akkora erőt adott, hogy úgy éreztem, minden akadályt képes leszek leküzdeni, hiszen van egy újabb célom. Egy kiskori álmomat mentem valóra váltani Finnországba, amelyet sikeresen teljesítettem is.
A következő élménybeszámoló azzal a céllal íródott, hogy másoknak is kedvet teremtsek ehhez a nem mindennapi, varázslatos utazáshoz, amelyre mindenkinek szüksége van legalább egyszer az életében. (Bár én legszívesebben minden karácsonykor elmennék, ha tehetném)
Helsinki, a fényes főváros
December 29-én késő délután érkeztünk meg Budapestről Helsinkibe a WizzAir fapados járatával. 2 óra 20 perc volt a menetidő és minden rendben volt az utazásunk során. Megérkezésünkkor nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a repülőtér liftje egyenesen a vonathoz visz le, amellyel be tudtunk utazni a központba. Egy közeli, Bob W Kluuwi nevezetű apartman szállodában foglaltunk helyet, ahol kaptunk Fazer csokoládét, teát és ajándék finn kávét is.
Nem sokat tudtunk pihenni, a megérkezésünk után még kicsit bóklásztunk Helsinki kivilágított városában, este pedig visszatértünk a szállásra és igyekeztünk minél előbb elaludni, hiszen hajnali 5-re már ki kellett érnünk a repülőtérre.
Reggel 8 órakor indult a FinnAir gépünk Helsinkiből Rovaniemibe, a csodafaluba, ahol a Mikulás már mindenkit várt. A menetidő szintén 2 óra 20 perc körül volt, gyorsan megérkeztünk, a repülőgépen kapott áfonyalé pedig nagy kedvencemmé vált ez idő alatt.
A Mikulás igazi birodalma: fedezd fel velem Rovaniemit és a Santa Claus Village-t!
Amikor leszálltunk Rovaniemiben december 30-án reggel, olyan valószerűtlennek és hihetetlennek tűnt az egész élmény. Nem akartam hinni a szememnek, hogy valóban itt vagyok. Annyit álmodoztam már erről, most pedig végre megtörténik! A reptéren gyorsan felvettük a feladott poggyászainkat és nagy lelkesen elindultunk a taxik felé.
Mint kiderült, sajnos Rovaniemiben a tömegközlekedés szinte nem létezik: összesen egy busz állt volna a rendelkezésünkre, viszont csak két időpontban közlekedett egy nap, délelőtt és késő délután. Éppen ezért a taxinál maradtunk, hogy minél előbb a szállásra érjünk, utána pedig a Santa Claus Village, azaz a Mikulás falu bejárása volt a terv.
Ami a taxikat illeti, nagyjából 35 euró körül mozgott egy fuvar ára, és szinte csak Teslák közlekedtek az utakon. Ez is nagy élmény volt számomra, mert még sosem utaztam Teslában, így végre ezt is volt alkalmam kipróbálni. A mellettünk elsuhanó hófehér, hófödte és fagyos táj teljesen levett a lábamról, pont olyan volt minden, mint amilyennek képzeltem a filmek alapján.
11 óra körül érkeztünk meg a szállásra, egy egyéni vendéglátó által kezelt kis házikóba, amely csak a miénk volt 1 éjszakára. Amikor a taxi kitett minket a kis házikó előtt, csak ámultam. Mintha egy mesevilágba csöppentem volna, a hó szinte már a térdemig ért, a piros hótaposóm vidáman süppedt bele a fehérségbe és mindenhol hatalmas fenyőfák álltak.
Bementünk a házba és vidáman vettük észre, hogy a nappaliban még egy feldíszített karácsonyfa is várt minket. Gyors kipakolás, átöltözés és ebéd után kezdtem el csak igazán realizálni, hogy szuper szállást foglaltam, viszont egy dolog hibádzott: igen messze volt a központtól, legalábbis gyalog nagyon távol lett volna. A buszra nem támaszkodhattunk, ahogyan már fentebb is írtam, így maradt megint a taxi.
11:40-re már jött is értünk az újabb hatalmas, éjfekete és nagyon csöndesen lopakodó Tesla, amivel 15 perc alatt máris a Santa Claus Village-ben találtuk magunkat. Még friss az élmény, hiszen ennek lassan pontosan egy hónapja, de nem felejtem el soha, amit akkor éreztem a testemben és a lelkemben.
Megálltam és éreztem, hogy kezdek elérzékenyülni, a szemem már alig bírta és apró könnycseppek jelentek meg az arcomon. Talán a hideg is közrejátszhat ebben – gondoltam akkor büszkén, de valójában tudtam, hogy itt másról van szó.
Mindent hó fedett, az ormos kis csúcsok és a Santa Claus Village tornyos épületei vidáman meredtek a magasba, ezzel is azt üzenve, hogy jó helyen járunk. Ami elsőre megragadta a figyelmünket, az a bejáratnál található nagy tábla volt: „Meet Santa Claus”. Rögtön be is vetettük magunkat pár fénykép készítését követően az épületbe és szomorúan állapítottam meg, hogy hosszú, kígyózó sor várakozott a Mikulásig.
Eleinte furcsa érzésem volt, ugyanis az interneten és a tévés riportokban nem ez a helyszín szerepelt és mint később megtudtuk, két mikulás van a Santa Claus Village-ban, gondolom ennek az oka főként az, hogy győzzék a sok látogatót. A riportokban és a képeslapokról ismert Youlupukki, avagy az igazi Mikulás kicsit beljebb található az élményfalun belül, méghozzá a Santa Claus Office-ban kell őt keresni.
A nagy sort akkor nem álltuk ki, következő nap viszont visszalátogattunk és akkor még egy kis találkozót is meg tudtunk ejteni a bejáratnál található Mikulással is. Tovább haladva igazi filmbeli hangulat várt ránk: apró kis házak, a Télapó postája és levelei, szánhúzós élmények és rénszarvasok várták az idelátogató lelkes turistákat.
A Santa Claus Main Post Office és az előtte található kis útba igazító dekoráció volt a személyes nagy kedvencem. Jó érzés volt látni, hogy mennyien érdeklődnek iránta és hisznek benne feltétel nélkül, amelyet a neki írt levelek is bizonyítottak. A világ minden tájáról érkeznek hozzá üzenetek, amelyek csoportosítva vannak országok és régiók szerint.
Tovább haladva értük el az „igazi” bejáratot, ha lehet így nevezni, ahol hatalmas feliratokkal ez állt: „North Pole- Arctic Circle”. Egy hatalmas hőmérő még azt is tanúsította, hogy -17 fokban fagyoskodtunk nagy elszántan. A rajtam lévő 8 réteg ruha, sínadrág, aláöltözet és síkabát ellenére azért hosszabb kint maradás után már éreztem, hogy átfagytam rendesen, de az élmény mindenért kárpótolt és teljesen felmelegítette a lelkemet.
Egy kis tipp: sokan talán nem tudják, hogy egy kis kamera van elhelyezve az egyik oszlopon, ami élő közvetítést ad az Északi sarkról, így ha éppen ott jársz, hívd fel az otthoniakat, hogy nézzék meg az interneten elérhető közvetítést és akkor tudsz nekik integetni is!
Ne hagyjátok ki Ti sem ezt az élményt és azt javaslom, hogy bármennyire is fáztok, igyekezzetek minél több időt eltölteni kint a komplexum centrumában, mert annyira magával ragadó a hangulat, hogy az szó szerint leírhatatlan és még a képek sem adják vissza hűen mindazt, amit átélhet ott az ember.
Amint áthaladtál hivatalosan is a sarkkörön, rögtön látni fogod a vörös betűkkel ékesített feliratot: „Santa Claus Office” Itt tudsz találkozni Youlopukkival, de ez sem akárhogyan történik: időpontot szükséges foglalnod hozzá, amely természetesen díjmentes.
Egy vörös, leterített szőnyeg előtt cuki kis manók fogadnak majd és egy névre szóló kis névjegykártyán tüntetik fel a Mikulással való találkozásod pontos időpontját, még aznapra. Éppen ezért én azt tanácsolnám mindenkinek, hogy érdemes minél előbb megérkezni, hogy biztosan kapjatok időpontot a hófehér szakállúhoz.
Mi 12:30-kor kértük az időpontot és 17:30-ra adtak, úgyhogy így is azért volt egy kisebb tömeg. Szerencsére ennyi idő alatt pont körbe tudtuk járni a birtokot, mindent megnéztünk a Husky Farm kivételével, amelyet a következő napra, december 31-re időzítettünk.
Az Elf’s Farmyard helyszínen édes rénszarvasokat etettünk fagyott zuzmókkal és meg is tudtuk őket simogatni, szerencsére nagyon szelídek voltak. Kicsit lejjebb a Santa Claus’ Reindeer felirat alatt pedig lehetőségünk volt befizetni egy 10 perces vagy 25 perces rénszarvas szánozásra is, ami felejthetetlen élmény maradt.
Nagyon finom, krémes forró csokoládéval melegítettük fel a hidegtől elgémberedett tagjainkat a Mikulás feleségének házikójában, ahol finom sütemények és falatok várják az ide betérő vendégeket és látogatókat. Ezt követően még betértünk a postába is, ahol nagy felfedezéseket tettem a leveleket illetően.
17 óra körül nagy lelkesen elkezdtünk visszasétálni a bejárathoz, ahol már kígyózó sorok várták, hogy bebocsátást nyerhessenek a kedvencükhöz. 20 perces sorban állás után végre megnyílt a kapu és a vörös szőnyegen, egyenesen az ajándékbolt mellett végigsétálva felvezettek minket egy hatalmas csigalépcsőn. A lépcső és a felette lévő időgépszerű szerkezet rögtön a kiskoromban látott és imádott télapós filmeket juttatta eszembe, minden egyes lépésemnél nagyot dobbant a szívem.
Amikor már elértük a lépcső tetejét, egy kis manó a kezünkbe nyomott két nagy, piros zsákot, amibe a kabátokat és ruhákat tehettük bele. Ami plusz pont és nagyon boldoggá tett: a végén megtarthattuk ingyenesen a zsákot, haza is hoztam szuvenír gyanánt, hiszen rajta van a Santa Claus Village hivatalos emblémája és az is rajta áll, miszerint: „I met the real Santa Claus in the Santa Claus Office”
A sorban állás meghozta a gyümölcsét, rövidesen mi is sorra kerültünk. Egy kis manó megkérdezte, honnan is érkeztünk és a nevünket, majd színpadiasan, nagy mosollyal felkonferált minket a Mikulásnak. Látni őt az irodai környezetében, odasétálni hozzá, beszélni vele és ajándékot adni számára (tudom, fordítva szokott ez lenni, de hát én már csak ilyen szentimentális vagyok) leírhatatlan érzés volt. Meghatódtam és nagyon boldognak éreztem magamat, végre valóra váltak az álmaim.
A Télapó nagyon kedves és szívélyes volt, megdicsérte a talpig piros szerelésemet, elfogadta az ajándékomat és nagy mosollyal díjazta, hogy idáig eljöttünk miatta. A találkozásról még titokban videót is készítettek a kis manók, amiről nem is tudtam, így még spontánabb lett az egész élmény, pedig ez annyira nem jellemző rám.
Amikor kijöttünk a Mikulástól, lementünk egy lépcsőn és alul meg lehetett vásárolni a vele készített fotókat és a videót is természetesen. Talán mondanom sem kell, hogy megfizettük a borsos árat (80 euró volt a 2 kép és a videó, online letölthető formátumban is megkaptuk és nyomtatva is)
Ezt követően alig láttam az örömmámortól, amiben úszkáltam. A fagyba kilépve tértem vissza újra a világba és úgy mosolyogtam, mint egy 3 éves kisgyerek, de már ez sem érdekelt. Egy gyors vacsora után már rohantunk is vissza a szállásra, mert este 8 órakor jött értünk egy kis furgon, hogy a Northern Lights Tour-ra, avagy az északi fény túrára vigyen minket és még jó pár vállalkozó szellemű érdeklődőt.
Bevallom, hogy a Télapó és a sarki fény miatt tettem meg ilyen hosszú utat az Északi-sarkra, az északi fény is egyfajta mániámmá vált már akkorra és úgy voltam vele, hogy addig nem nyugszom, amíg nem láthatom.
Sajnos nem láttuk aznap a jelenséget, pedig 4 órán keresztül kint voltunk a fagyban és a vadonban, több tóhoz és erdőhöz is kivittek minket messze Rovaniemitől, ahol már nincsen fényszennyezés sem. Ahogyan megtudtuk, az északi fényhez nagy szerencse, megfelelő mágneses erő, felhőmentes égbolt és nagy hideg kell, így aznap a zöldesen játszó fény elmaradt, viszont a finom grillezés és a túravezetőnk kedvessége széppé tette ezt az élményt is.
Másnap csak este indult vissza a gépünk Helsinkibe, így még majdnem egy teljes napunk volt a Santa Claus Village-ben. Reggeli után a Husky Farmon kezdtünk, amely szintén az élményparkban található. Előfoglalást követően lehetőség volt részt venni huskys szánhúzáson, illetve a Husky Hugging programon is, amely maradandó élmény mindenkinek!
Náluk okosabb, édesebb és határozottabb kutyákkal még sosem találkoztam, öröm volt játszani velük, etetni őket jutalom falatokkal és puszizkodni is. Beszéljenek helyettem a képek, minden fontos dolog megtalálható rajtuk.
Pár órával később, szilveszter estéjén a Helsinkibe tartó repülőgépről intettünk búcsút Rovanieminek, a Mikulás hazájának, miközben megígértem magamnak, hogy még biztosan visszatérek ide egyszer az életben.
Kinek ajánlanám ezt az utat?
Az örök gyermekeknek, azoknak a felnőtteknek, akik már nem hisznek a csodákban és a Mikulásban, illetve mindenkinek, aki hisz és hinni akar a karácsony szellemében és abban, hogy az álmokért megéri küzdeni. Bármi áron!